1Megjelenék pedig õ néki az Úr a Mamré tölgyesében, és õ ûl vala a sátor ajtajában, a hõ napon. 2És felemelé az õ szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll õ elõtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát. 3És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te elõtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat. 4Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dõljetek le a fa alatt. 5Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erõsítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, a mint szólál. 6És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát. 7A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni. 8És võn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjök tevé: és õ mellettök áll vala a fa alatt, azok pedig evének. 9És mondának néki: Hol van Sára a te feleséged? Õ pedig felele: Ímhol van a sátorban. 10És monda: Esztendõre ilyenkor bizonynyal megtérek hozzád és ímé akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában, mely annak háta megett vala. 11Ábrahám pedig és Sára élemedett korú öregek valának; megszünt vala Sáránál az asszonyi természet. 12Nevete azért Sára õ magában, mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörûségem? meg az én uram is öreg! 13És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajjon csakugyan szûlhetek-é, holott én megvénhedtem? 14Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Annak idején, esztendõre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának. 15Sára pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én; mivelhogy fél vala. De monda az [Úr:] Nem úgy van, mert bizony nevettél. 16Azután felkelvén onnan azok a férfiak, Sodoma felé tartanak vala. Ábrahám is velök méne, hogy elkisérje õket. 17És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok? 18Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei. 19Mert tudom róla, hogy megparancsolja az õ fiainak és az õ házanépének õ utánna, hogy megõrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felõle. 20Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az õ bûnök felettébb megnehezedett: 21Alámegyek azért és meglátom, vajjon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom. 22És elfordulának onnan a férfiak, és menének Sodomába: Ábrahám pedig még az Úr elõtt áll vala. 23És hozzá járula Ábrahám és monda: Avagy elveszted-é az igazat is a gonoszszal egybe? 24Talán van ötven igaz abban a városban, avagy elveszted-é, és nem kedvezel-é a helynek az ötven igazért, a kik abban vannak? 25Távol legyen tõled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonoszszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tõled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot? 26És monda az Úr: Ha találok Sodomában a városon belõl ötven igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek azokért. 27És felele Ábrahám, és monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok. 28Ha az ötven igaznak talán öt híja lesz, elveszted-é az öt miatt az egész várost? És monda: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt. 29És ismét szóla hozzá és monda: Hátha találtatnak ott negyvenen? És monda Õ: Nem teszem meg a negyvenért. 30Mégis monda: Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram ha szólok: Hátha találtatnak ott harminczan? És Õ felele: Nem teszem meg, ha találok ott harminczat. 31És õ monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak: Hátha találtatnak ott húszan? Felele: Nem vesztem el a húszért. 32És monda: Ne haragudjék kérlek az én Uram ha szólok még ez egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? És Õ monda: Nem vesztem el a tízért. 33És elméne az Úr, minekutánna elvégezte Ábrahámmal való beszélgetését; Ábrahám pedig megtére az õ helyére.