1Küldjétek a föld Urának bárányát Szelából a pusztán át Sion leányának hegyére. 2Mert mint a bujdosó madár szétszórt fészek körül, olyanok lõnek Moáb leányai az Arnon gázlóin: 3Adj tanácsot, tarts ítéletet; tegyed árnyékodat délben olyanná, mint az éjszaka, rejtsd el a kiûzötteket, [és] a bujdosót ne add ki! 4Lakozzanak benned menekültjeim, [és] Moábnak te légy oltalom a pusztító ellen! Mert vége a nyomorgatónak, megszünt a pusztítás, és elfogytak a földrõl a tapodók. 5És [Isten] kegyelme megerõsített egy ülõszéket, és ül azon igazsággal Dávid sátorában egy bíró, jogosság keresõje, igazság ismerõje. 6Hallottuk volt Moáb kevélységét, a felettébb kevélyét, gõgjét, kevélységét, dühét, [és] üres kérkedését. 7Ezért jajgatni fog Moáb Moábért, minden jajgatni fog, és nyögtök Kir- Háresethnek romjain egészen megtörve. 8Mert Hesbon földei elhervadának, és Sibma szõlõjének drága vesszõit a népek fejedelmei levágták. Jáézerig értek azok, a pusztát bejárták, kacsai szétterjedtek, [és] a tengeren túlnyúltak. 9Ezért siratom Jáézer siralmával Sibma szõlõjét, megnedvesítlek könyeimmel Hesbon és Eleálé, mert szüretedrõl és aratásodról a víg éneklés elmaradt. 10Elvétetett a vígság és öröm a kertbõl, és a szõlõkben nem vígadnak [és] nem kiáltanak, bort sajtókban nem nyom a bornyomó, véget vetettem a víg éneklésnek. 11Ezért bensõm Moábért, mint a czitera sír, és szívem Kir-Heresért! 12És lesz, hogy meg fog tetszeni, hogy Moáb a magaslaton elfáradt, és hogy templomába megy imádkozni, de nem mehet! 13Ez a beszéd, a melyet szólott az Úr Moáb felõl már régen. 14És most szól az Úr, mondván: Három esztendõ alatt, melyek, mint napszámos esztendõi, megaláztatik Moáb dicsõsége egész nagy népével együtt, és maradéka kicsiny, kevés és erõtelen lészen.