1Jaj Árielnek, Árielnek, a városnak, a hol Dávid lakott! Esztendõt esztendõhöz adjatok, és forogjanak az ünnepek! 2És én megszorítom Árielt, és lesz fájdalom és siralom, és lesz nékem, mint Áriel. 3Körülveszlek táborral, és bezárlak tornyokkal, és erõsségeket állatok ellened. 4És megaláztatván, a földbõl szólsz és porból morog beszéded, szavad olyan lesz, mint halottidézõé, a földbõl, és porból sipog beszéded. 5Ellenségidnek sokasága olyan lesz, mint az apró por, és mint a repülõ polyva az erõszakosok sokasága, és lesz hamar és hirtelen. 6A seregek Urától látogattatik meg, mennydörgéssel, földindulással, nagy zúgással, forgószéllel, viharral és emésztõ tûzi lánggal; 7Mint éjjeli álomlátás, olyan lesz minden pogányoknak sokasága, a kik hadakoznak Áriel ellen, s a kik hadakoznak ellene és vára ellen, és õt megszorítják. 8És lesz, mint mikor álmodik az éhezõ, és ímé eszik, és midõn fölserken, üres a hasa, és mint mikor álmodik a szomjazó, és ímé iszik, és midõn fölserken, ímé szomjas és lelke eped: így lesz minden pogányoknak sokasága, a kik hadakoznak Sion hegye ellen. 9Ámuljatok és bámuljatok, vakítsátok magatokat és megvakultok! részegek, de nem bortól, tántorognak, de nem részegítõ italtól. 10Mert rátok önté az Úr a mély álomnak lelkét, és bezárta szemeiteket, a prófétákat, és fejeiteket, a nézõket befedezte; 11És lesz mind e látás néktek, mintegy bepecsételtetett írás beszédei, a melyet oda adnak egy írástudónak, mondván: Olvasd, kérlek, és õ szól: Nem tudom, mert bepecsételtetett. 12És ha e levelet annak adják, a ki nem tud írást, mondván: Olvasd el, kérlek! õ így szól: Nem tudok írást. 13És szólt az Úr: Mivel e nép szájjal közelget [hozzám,] és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tõlem, úgy hogy irántam való félelmök betanított emberi parancsolat lõn: 14Ezért én is csodásan cselekszem ismét e néppel, nagyon csodálatosan, és bölcseinek bölcsesége elvész, és értelmeseinek értelme eltûnik. 15Jaj azoknak, a kik az Úrtól mélységesen elrejtik tanácsukat, és a kik a sötétségben szoktak cselekedni, mondván: Ki lát minket és ki ismer minket? 16Mily együgyûek vagytok! Avagy a fazekas olyan, mint az agyag, hogy így szóljon a csinálmány csinálójának: Nem csinált engem! és az alkotmány ezt mondja alkotójának: Értelmetlen! 17Nemde kevés idõ multán a Libánon termõfölddé lesz, és a termõföld erdõnek tartatik? 18És meghallják ama napon a siketek az írás beszédeit, és a homályból és sötétbõl a vakoknak szemei látni fognak. 19És nagy örömük lesz a szenvedõknek az Úrban, és a szegény emberek vígadnak Izráel Szentjében. 20Mert a kegyetlen elveszett, és a csúfoló elpusztult, és kivágattak a hamisságnak minden õrei, 21Kik az embert elítélik egy szóért, és tõrt vetnek annak, a ki õket a kapuban megfeddi, és elejtik csalárdul az igazat. 22Ezért így szól az Úr Jákób házáról, Õ, a ki megváltá Ábrahámot: Nem szégyenül meg többé Jákób, és nem sáppad meg többé az õ orczája. 23Ha látni fogják gyermekei kezeim munkáját közöttük, megszentelik nevemet, megszentelik Jákób Szentjét, és félik Izráel Istenét. 24És megismerik a tévelygõ lelkûek az értelmet, és a kik zúgolódnak, tanulságot tanulnak.