1És lõn Ezékiás király tizennegyedik esztendejében, feljöve Szanhérib assir király Júdának minden erõs városai ellen, és azokat megvevé. 2És elküldé Assiria királya Rabsakét Lákisból Jeruzsálembe, Ezékiás királyhoz nagy sereggel, ki is megállt a felsõ tó folyásánál, a ruhamosók mezejének útján. 3És kijöve hozzá Eljákim a Hilkiás fia az udvarnagy, és Sebna az íródeák, és Jóák Asáfnak fia az emlékíró. 4És mondá nékik Rabsaké: Mondjátok meg kérlek Ezékiásnak, így szól a nagy király, Assiria királya: Micsoda bizodalom ez, melyre támaszkodol? 5Azt mondom, hogy csak szóbeszéd az, hogy ész és erõ van [nálatok] a háborúhoz; no hát kiben bízol, hogy ellenem feltámadál? 6Ímé te e megtört nádszálban bízol, Égyiptomban, melyre a ki támaszkodik, tenyerébe megy és átfúrja azt; ilyen a Faraó, Égyiptomnak királya, minden benne bízóknak. 7És ha azt mondod nékem: az Úrban, a mi Istenünkben bízunk: vajjon nem Õ- é az, a kinek magaslatait és oltárait elrontotta Ezékiás, és ezt mondá Júdának és Jeruzsálemnek: Ez elõtt az oltár elõtt hajoljatok meg. 8Most azért harczolj meg, kérlek, az én urammal, az assir királylyal, és adok néked két ezer lovat, ha ugyan tudsz lovagokat ültetni reájok. 9Miképen állasz ellene egyetlen helytartónak is, a ki legkisebb az uram szolgái közt? De hisz Égyiptomban van bizalmad, a szekerekért és lovagokért. 10És most [talán] az Úr nélkül jöttem én e földre, hogy elpusztítsam azt? Az Úr mondá nékem: Menj a földre, és pusztítsd el azt! 11És mondá Eljákim és Sebna és Jóák Rabsakénak: Szólj, kérünk, szolgáidhoz arám nyelven, mert értjük azt, és ne zsidóul szólj hozzánk, e kõfalon levõ nép füle hallatára. 12És mondá Rabsaké: Avagy a te uradhoz, vagy te hozzád küldött engem az én uram, hogy ezeket elmondjam? és nem az emberekhez-é, a kik ülnek a kõfalon, hogy egyék ganéjokat és igyák vizeletöket veletek együtt?! 13És odaálla Rabsaké, és kiálta felszóval zsidóul, és mondá: Halljátok a nagy királynak, Assiria királyának beszédit! 14Ezt mondja a király: Meg ne csaljon benneteket Ezékiás, mert nem szabadíthat meg titeket. 15És ne biztasson titeket Ezékiás az Úrral, mondván: Kétségtelen megszabadít az Úr minket, nem adatik e város az assiriai király kezébe! 16Ezékiásra ne hallgassatok, mert azt mondja Assiria királya: Tegyetek velem szövetséget és jõjjetek ki hozzám, és akkor kiki ehetik szõlõjébõl és az õ olajfájáról, és ihatja kútjának vizét. 17Míg eljövök és elviszlek titeket oly földre, minõ a ti földetek, gabona és must földére, kenyér és szõlõ földére. 18Rá ne szedjen titeket Ezékiás, mondván: Az Úr megszabadít minket! Avagy megszabadították-é a népek istenei, kiki az õ földét Assiria királyának kezébõl? 19Hol vannak Hamáth és Arphádnak istenei? hol Sefarvaimnak istenei? talán bizony megmentették Samariát kezembõl? 20Kicsoda e földek minden istenei között, a ki megszabadította volna földét kezembõl, hogy az Úr megszabadítsa Jeruzsálemet az én kezembõl? 21Õk pedig hallgatának, és egy szót sem feleltek, mert a király parancsolá így, mondván: Ne feleljetek néki! 22Akkor elmenének Eljákim a Hilkiás fia az udvarnagy, és Sebna az íródeák, és Jóák Asáf fia az emlékíró, Ezékiáshoz meghasogatott ruhákban, és hírül adák néki a Rabsaké beszédeit.