1Ezt mondá az Úr nékem: Menj el, és vásárolj magadnak lenövet, és illeszd azt a derekadra, de vízbe ne vidd be azt! 2És megvásároltam az övet, a mint az Úr rendelte vala, és derekamra illesztém. 3És másodszor szól vala az Úr hozzám, mondván: 4Vedd az övet, a melyet vásároltál, a mely a derekadon van, és kelj fel, és menj az Eufrateshez, és rejtsd el azt ott a kõszikla hasadékában. 5És elmenék, és elrejtém azt az Eufratesnél, a mint megparancsolta nékem az Úr. 6Sok nap mulva pedig [újra] monda nékem az Úr: Kelj fel, menj az Eufrateshez, és vedd el onnan az övet, a mely felõl parancsoltam, hogy ott rejtsd el. 7És elmenék az Eufrateshez, és kiásám, és kivevém arról a helyrõl az övet, a hová elrejtettem azt, és ímé, az öv rothadt vala, egészen hasznavehetetlen. 8És szóla az Úr nékem, mondván: 9Ezt mondja az Úr: Így rothasztom meg a Júda kevélységét, és a nagy Jeruzsálem kevélységét. 10Ez a gonosz nép, a mely nem akar hallgatni az én beszédeimre, a mely a maga szívének hamisságában jár, és jár idegen istenek után, hogy azoknak szolgáljon, és azokat imádja: olyanná lesz majd, mint ez az öv, a mely egészen hasznavehetetlen. 11Mert a miként derekára kapcsolja a férfi az övet; akként kapcsoltam magamhoz Izráelnek egész házát és Júdának egész házát, azt mondja az Úr, hogy legyenek az én népemmé, az én nevemre, dicséretemre és tisztességemre, de nem engedelmeskedtek. 12Ilyen szókkal szólj azért nékik: Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Minden tömlõt meg kell tölteni borral! És azt mondják néked: Avagy nem tudjuk-é jól, hogy minden tömlõt borral kell megtölteni? 13Te pedig azt mondd nékik: Ezt mondja az Úr: Ímé betöltöm e földnek minden lakosát, és a királyokat, a kik Dávid trónján ülnek, és a papokat, a prófétákat, és Jeruzsálemnek minden lakosát részegséggel; 14És összeütöm õket, egyiket a másikhoz, az atyákat és a fiakat együtt, azt mondja az Úr; nem kegyelmezek meg, és nem kedvezek, és nem leszek irgalmas, hogy el ne veszítsem õket! 15Hallgassatok és figyelmezzetek; ne fuvalkodjatok fel, mert az Úr szólott! 16Dicsõítsétek az Urat, a ti Isteneteket, mielõtt setétséget szerezne, és mielõtt megütnétek lábaitokat a setét hegyekben; mert világosságot vártok, és halál árnyékává változtatja azt, és sûrû homálylyá fordítja! 17Ha pedig nem hallgatjátok ezt: sírni fog az én lelkem a rejtekhelyeken [a ti] kevélység[tek] miatt, és zokogva zokog; a szemem pedig könyeket hullat, mert az Úr népe fogságba vitetik. 18Mondd meg a királynak és a királynéasszonynak: Alázzátok meg magatokat, és üljetek veszteg, mert leesik fejetekrõl a ti dicsõségtek koronája! 19A dél felõl való városok bezároltatnak, és nem lesz, a ki megnyissa [azokat;] fogságra vitetik Júda egészen, fogságra vitetik mindenestül! 20Emeljétek fel szemeiteket, és nézzétek azokat, a kik északról jõnek! Hol van a nyáj, a mely néked adatott, a te dicsõségednek juhnyája? 21Mit mondasz, hogy ha megfenyít téged? Hiszen te oktattad õket magad ellen, fejedelmekké [tetted fejeden!] A fájdalmak nem környékeznek-é még téged, mint a szülõasszonyt? 22És ha azt mondod a te szívedben: Miért következnének ezek reám? A te hamisságod sokaságáért takartatik fel a te ruhád, és lesznek mezítelenekké a te sarkaid. 23Elváltoztathatja-é bõrét a szerecsen, és a párducz az õ foltosságát? [Úgy] ti is cselekedhettek jót, a kik megszoktátok a gonoszt. 24Azért szétszórom õket, a mint hányja-veti a pozdorját a pusztának szele. 25Ez a te sorsod, a te kimért részed én tõlem, ezt mondja az Úr, a ki elfelejtkeztél én rólam, és hittél a hazugságnak. 26Azért én is arczodra borítom fel a te ruhádat, hogy látható legyen a te gyalázatod! 27A te paráznaságaidat és nyihogásaidat, bujálkodásodnak undokságát: a halmokon, a mezõn láttam a te útálatosságaidat. Jaj néked Jeruzsálem! Nem leszel tiszta ezután [se?] Meddig még?