1Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem. 2És mi volt jutalmam Istentõl felülrõl; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból? 3Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevõt-é veszedelem? 4Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet? 5Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett: 6Az õ igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat! 7Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt: 8Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestõl! 9Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján: 10Az én feleségem másnak õröljön, és mások hajoljanak rája. 11Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bûn. 12Mert tûz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestõl kiirtaná. 13Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem: 14Mi tevõ lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki? 15Nem az teremtette-é õt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében? 16Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem; 17És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett; 18Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétõl kezdve vezettem õt! 19Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt; 20Hogyha nem áldottak engem az õ ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett; 21Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet; 22A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom! 23Hiszen [úgy] rettegtem Isten csapásától, és fensége elõtt tehetetlen valék! 24Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam! 25Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem; 26Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt, 27És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet: 28Ez is biró elé tartozó bûn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent! 29Ha örvendeztem az engem gyûlölõnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte; 30(De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az õ lelkére!) 31Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az õ húsával jól nem lakott? 32(A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas elõtt megnyitám.) 33Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bûnömet: 34Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtõl, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétõl; elnémulnék [és] az ajtón sem lépnék ki! 35Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm. 36Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném! 37Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá! 38Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak; 39Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam: 40Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végzõdnek a Jób beszédei.