1Felele pedig Jób, és monda: 2Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél? 3Ha perelni akarna õ vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki. 4Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon? 5A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja õket haragjában. 6A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek. 7A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat. 8A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos. 9A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait. 10A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul. 11Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre. 12Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel? 13Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is. 14Hogyan felelhetnék hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat? 15A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz. 16Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé; 17A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet. 18Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna jól. 19Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot? 20Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet. 21Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet. 22Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt! 23Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek megpróbáltatását. 24A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát õ? 25Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót. 26Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyû. 27Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek: 28Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bûntelennek engem. 29Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába? 30Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet: 31Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem. 32Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk. 33Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között! 34Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem: 35Akkor szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!