1Jézus azért hat nappal a husvét elõtt méne Bethániába, a hol a megholt Lázár vala, a kit feltámasztott a halálból. 2Vacsorát készítének azért ott néki, és Mártha szolgál vala fel; Lázár pedig egy vala azok közül, a kik együtt ülnek vala õ vele. 3Mária azért elõvévén egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával. 4Monda azért egy az õ tanítványai közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, a ki õt elárulandó vala: 5Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron, és [miért nem] adták a szegényeknek? 6Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené. 7Monda azért Jézus: Hagyj békét néki; az én temetésem idejére tartogatta õ ezt. 8Mert szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok. 9A zsidók közül azért nagy sokaság értesült vala arról, hogy õ ott van: és oda menének nemcsak Jézusért, hanem hogy Lázárt is lássák, a kit feltámasztott a halálból. 10A papifejedelmek pedig tanácskozának, hogy Lázárt is megöljék; 11Mivelhogy a zsidók közül sokan õ miatta menének oda és hivének a Jézusban. 12Másnap a nagy sokaság, a mely az ünnepre jött vala, hallván, hogy Jézus Jeruzsálembe jõ, 13Pálmaágakat võn, és kiméne elébe, és kiált vala: Hozsánna: Áldott, a ki jõ az Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya! 14Találván pedig Jézus egy szamarat, felüle arra, a mint meg van írva: 15Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jõ, szamárnak vemhén ülve. 16Ezeket pedig nem értették eleinte az õ tanítványai: hanem mikor megdicsõítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek õ felõle vannak megírva, és [hogy] ezeket mívelték õ vele. 17A sokaság azért, a mely õ vele vala, mikor kihívta Lázárt a koporsóból és feltámasztotta õt a halálból, bizonyságot tõn. 18Azért is méne õ elébe a sokaság, mivel hallá, hogy ezt a csodát mívelte vala. 19Mondának azért a farizeusok egymás között: Látjátok-é, hogy semmit sem értek? Ímé, [mind] e világ õ utána megy. 20Néhány görög is vala azok között, a kik felmenének, hogy imádkozzanak az ünnepen: 21Ezek azért a galileai Bethsaidából való Filephez menének, és kérék õt, mondván: Uram, látni akarjuk a Jézust. 22Megy vala Filep és szóla Andrásnak, és viszont András és Filep szóla Jézusnak. 23Jézus pedig felele nékik, mondván: Eljött az óra, hogy megdicsõíttessék az embernek Fia. 24Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem. 25A ki szereti a maga életét, elveszti azt; és a ki gyûlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt. 26A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya. 27Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettõl az órától. De azért jutottam ez órára. 28Atyám, dicsõítsd meg a te nevedet! Szózat jöve azért az égbõl: Meg is dicsõítettem, és újra megdicsõítem. 29A sokaság azért, a mely [ott] állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt néki. 30Felele Jézus és monda: Nem én érettem lõn e szó, hanem ti érettetek. 31Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme: 32És én, ha felemeltetem e földrõl, mindeneket magamhoz vonszok. 33Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia. 34Felele néki a sokaság: Mi azt hallottuk a törvénybõl, hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia? 35Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, a míg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és a ki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. 36Míg a világosságotok megvan, higyjetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtõzködék elõlük. 37És noha õ ennyi jelt tett vala elõttük, mégsem hivének õ benne: 38Hogy beteljesedjék az Ésaiás próféta beszéde, a melyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? és az Úr karja kinek jelentetett meg? 39Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ésaiás: 40Megvakította az õ szemeiket, és megkeményítette az õ szívöket; hogy szemeikkel ne lássanak és szívökkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam õket. 41Ezeket mondá Ésaiás, a mikor látá az õ dicsõségét; és beszéle õ felõle. 42Mindazáltal a fõemberek közül is sokan hivének õ benne: de a farizeusok miatt nem vallák be, hogy ki ne rekesztessenek a gyülekezetbõl: 43Mert inkább szerették az emberek dicséretét, mintsem az Istennek dicséretét. 44Jézus pedig kiálta és monda: A ki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, a ki elküldött engem. 45És a ki engem lát, azt látja, a ki küldött engem. 46Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, a ki én bennem hisz. 47És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot. 48A ki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, a ki õt kárhoztassa: a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon. 49Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, õ parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. 50És tudom, hogy az õ parancsolata örök élet. A miket azért én beszélek, úgy beszélem, a mint az Atya mondotta vala nékem.