1Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál. 2Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét. 3Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára. 4Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerõsödnek nevezd, 5Hogy megõrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az õ beszédivel hizelkedõ idegentõl. 6Mert házam ablakán, a rács mögül néztem, 7És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat, 8A ki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menõ úton lépeget, 9Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben. 10És ímé, egy asszony eleibe jõ, paráznának öltözetében, álnok az õ elméjében. 11Mely csélcsap és vakmerõ, a kinek házában nem maradhatnak meg az õ lábai. 12Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik. 13És megragadá õt és megcsókolá õt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki: 14Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat. 15Azért jövék ki elõdbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam! 16Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésû szõnyegekkel. 17Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal. 18No foglaljuk magunkat bõségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel. 19Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra. 20Egy erszény pénzt võn kezéhez; holdtöltére jõ haza. 21[És] elhiteté õt az õ mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá õt. 22Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítõ békóba; 23Mígnem átjárja a nyíl az õ máját. Miképen siet a madár a tõrre, és nem tudja, hogy az az õ élete ellen van. 24Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire. 25Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin. 26Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek. 27Sírba vívõ út az õ háza, a mely levisz a halálnak hajlékába.