1Dávid zsoltára emlékeztetõül. 2Uram, haragodban ne fenyíts meg engem; felgerjedésedben ne ostorozz meg engem! 3Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám nehezült. 4Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt. 5Mert bûneim elborítják fejemet; súlyos teherként, erõm felett. 6Megsenyvedtek, megbûzhödtek sebeim oktalanságom miatt. 7Lehorgadtam, meggörbedtem nagyon; naponta szomorúan járok. 8Mert derekam megtelt gyulladással, és testemben semmi ép sincsen. 9Erõtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserûsége miatt jajgatok. 10Uram, elõtted van minden kívánságom, és nincs elõled elrejtve az én nyögésem! 11Szívem dobogva ver, elhágy erõm, s szemem világa - az sincs már velem. 12Szeretteim és barátaim félreállanak csapásomban; rokonaim pedig messze állanak. 13De tõrt vetnek, a kik életemre törnek, és a kik bajomra törnek; hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap. 14De én, mint a siket, nem hallok, és olyan vagyok, mint a néma, a ki nem nyitja föl száját. 15És olyanná lettem, mint az, a ki nem hall, és szájában nincsen ellenmondás. 16Mert téged vártalak Uram, te hallgass meg Uram, Istenem! 17Mert azt gondolom: csak ne örülnének rajtam; mikor lábam ingott, hatalmaskodtak ellenem! 18És bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig elõttem van. 19Sõt bevallom bûneimet, bánkódom vétkem miatt. 20De ellenségeim élnek, erõsödnek; megsokasodtak hazug gyûlölõim, 21És a kik jóért roszszal fizetnek; ellenem törnek, a miért én jóra törekszem. 22Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tõlem! 23Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!