1Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt. 2Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize; 3Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsõségedet. 4Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged. 5Áldanálak ezért életem fogytáig; a te nevedben emelném fel kezeimet. 6Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam! 7Ha reád gondolok ágyamban: õrváltásról õrváltásra rólad elmélkedem; 8Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem. 9Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem. 10Azok pedig, a kik veszedelemre keresik lelkemet, a föld mélységeibe jutnak. 11Szablya martalékaiul esnek el, és a rókáknak lesznek eledelei. 12A király pedig örvendezni fog Istenben; dicséri õt mindaz, a ki õ reá esküszik; mert bedugatik a hazugok szája.