1Amikor Dávid már a palotájában lakott, ezt mondta Dávid Nátán prófétának: Nézd, én cédrus-palotában lakom, az ÚR szövetségládája pedig sátorlapok alatt. 2Nátán ezt mondta Dávidnak: Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az Isten! 3De még azon az éjszakán történt, hogy így szólt Isten igéje Nátánhoz: 4Menj, mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondta az ÚR: Nem te építesz nekem házat, hogy abban lakjam, 5hiszen attól fogva, hogy felhoztam Izráel fiait, nem laktam házban mindmáig, hanem sátorból sátorba, egyik hajlékból a másikba mentem. 6Amíg együtt jártam egész Izráellel, mondtam-e egy szóval is Izráel bármelyik bírájának, akinek azt parancsoltam, hogy pásztorolja népemet: Miért nem építettetek nekem cédrus-házat? 7Most azért ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek URa: Én hoztalak el a legelőről, a juhnyáj mellől, hogy fejedelme légy népemnek, Izráelnek. 8Veled voltam mindenütt, amerre csak jártál, kiirtottam előtted minden ellenségedet. Olyan nevet szereztem neked, amilyen neve csak a legnagyobbaknak van a földön. 9Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben, 10attól az időtől fogva, hogy bírákat rendeltem népemnek, Izráelnek, és megaláztam minden ellenségedet. Azt is kijelentettem neked, hogy házat fog neked építeni az ÚR. 11Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat, az egyik fiadat, és szilárddá teszem az ő királyságát. 12Ő épít nekem házat, én pedig megerősítem a trónját örökre. 13Atyja leszek neki, és ő a fiam lesz. Nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam elődödtől, 14hanem házam és királyságom szolgálatába állítom örökre, és trónja örökké szilárd lesz. 15Nátán pontosan e beszéd és látomás szerint beszélt Dáviddal. 16Akkor bement Dávid király az ÚR színe elé, leült és ezt mondta: Ki vagyok én, URam, Istenem, és mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig? 17Sőt még ezt is kevesellted, Istenem, és a távoli jövőre nézve is tettél ígéretet szolgád házának, és az egyre följebb emelkedő ember alakját láttad bennem, URam, Istenem. 18Kell-e még Dávidnak valamit is hozzátennie ahhoz, ahogyan te megtisztelted szolgádat? Hiszen te ismered szolgádat! 19URam, a te szolgádért, és szíved szerint vitted véghez mindezt a hatalmas dolgot, hogy e hatalmas dolgokat megismertesd. 20URam, nincs hozzád fogható, sőt nincs is rajtad kívül Isten, egészen úgy, ahogyan hallottuk fülünkkel. 21Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment az Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának nagy és félelmes tettekkel, amikor nemzeteket űzött el népe elől, amelyet kiváltott Egyiptomból? 22Így tetted népedet, Izráelt a magad népévé örökre, te pedig, URam, az Istenük lettél. 23Most azért, URam, maradjon meg örökre az az ígéret, amelyet szolgádnak és háza népének megígértél, és tégy úgy, ahogyan ígérted. 24Akkor megmarad és nagy lesz a te neved örökké, mert ezt mondják: A Seregek URa Izráel Istene, ő az Istene Izráelnek! Szolgádnak, Dávidnak a háza pedig szilárd lesz színed előtt. 25Te, én Istenem, azt a kijelentést adtad szolgádnak, hogy megépíted házát. Ezért volt bátorsága szolgádnak, hogy így imádkozzék hozzád. 26Valóban, URam, te vagy az Isten, és te ígérted szolgádnak ezt a jót. 27Áldd meg azért kegyelmesen szolgád házát, hogy örökre színed előtt legyen. Mert ha te, URam megáldod, örökre áldott lesz!