1A maga palotáját tizenhárom évig építette Salamon. Akkor lett kész egészen a palota. 2Felépítette tehát a Libánon-erdő palotát: száz könyök volt a hossza, ötven könyök a szélessége, harminc könyök a magassága. Négy sorban cédrusoszlopok voltak, az oszlopokon pedig cédrusgerendák. 3Cédrusfa mennyezet volt az oszlopokon levő tartó gerendákon, összesen negyvenöt volt ilyen, soronként tizenöt. 4Kerettel ellátott ablakok voltak három sorban, az ablakok egymással szemben voltak három sorban. 5Az ajtófélfák meg az ablakkeretek mind négyszögűek voltak. Az ablakok egymással szemben voltak három sorosan. 6Azután elkészíttette az oszlopcsarnokot, melynek a hossza ötven könyök, szélessége harminc könyök volt, és ez elé még egy oszlopos csarnokot és egy lépcsőt. 7Elkészíttette a tróntermet is, az ítélethozatal csarnokát, hogy ott ítélkezzék; és cédrusfával burkoltatta be a padlótól a mennyezetig. 8A saját palotája pedig, amelyben lakott, a hátsó udvarban, a csarnokon belül hasonlóan készült el. Ehhez a csarnokhoz hasonló palotát készíttetett a fáraó leányának is, akit Salamon feleségül vett. 9Mindezek bent is, kint is méret szerint kifaragott, fűrésszel kivágott értékes kövekből készültek; az alaptól az oromzatig, kívül is a nagy udvari részen. 10A fundamentum is értékes, nagy kövekből készült, tíz könyök és nyolc könyök nagyságú kövekből. 11Ezekre méret szerint kifaragott értékes kövek és cédrusfák kerültek. 12A nagy udvart három sor faragott kő és egy sor cédrusgerenda vette körül, az ÚR temploma belső udvarához, meg a templom csarnokához hasonlóan. 13Ezután Salamon király elhozatta Tíruszból Hírámot. 14Ez egy Naftáli törzséből származó özvegyasszony fia volt, az apja azonban tíruszi rézműves volt. Ő teljes bölcsességgel, értelemmel és tudással el tudott készíteni bármilyen rézeszközt. Eljött Salamon királyhoz, és készített mindenféle eszközt. 15Formált két rézoszlopot, az egyik oszlop magassága tizennyolc könyök volt, és tizenkét könyök hosszú zsinór érte körül. Ugyanígy a másik oszlopot is. 16Majd két oszlopfőt készített, rézből öntve, és az oszlopok tetejére helyezte azokat. Öt könyök magas volt az egyik oszlopfő, és öt könyök magas volt a másik oszlopfő is. 17Az oszlopok tetején levő oszlopfőknek hálószerű recézete volt lánc formájú zsinórokkal. Hét volt az egyik oszlopfőn, és hét volt a másik oszlopfőn is. 18Azután gránátalmákat készített; két sor volt belőlük mindegyik háló körül, hogy befödje az oszlopfőket, amelyek az oszlopok tetején voltak. Ugyanígy csinált a másik oszlopfőnél is. 19A csarnoknál álló oszlopok tetején az oszlopfők liliom alakúak voltak, négy könyök magasságúak. 20Oszlopfők voltak tehát a két oszlop tetején; és a kidomborodásuk mentén, a háló fölött kétszáz gránátalma volt több sorban körös-körül, ugyanígy a másik oszlopfőn is. 21Azután felállította az oszlopokat a templom csarnoka elé. Felállította a jobb oldali oszlopot, és elnevezte Jákínnak, azután felállította a bal oldali oszlopot, és elnevezte Bóaznak. 22Az oszlopok teteje liliom alakú volt. Így fejeződött be az oszlopok elkészítése. 23Azután készített egy öntött tengert, amelynek egyik pereme a másik peremétől tíz könyöknyire volt, kör alakú és öt könyök magas volt, és harminc könyök hosszú zsinór érte körül. 24A pereme alatt körös-körül gömb alakú díszek voltak, minden könyökre jutott tíz, ezek vették körül a tengert. A gömb alakú díszek két sorban helyezkedtek el, amelyeket az öntvénnyel együtt öntöttek. 25A tenger tizenkét bikán volt, három északra, három nyugatra, három délre, három pedig keletre nézett; mindegyiknek a hátsó része befelé volt. 26Vastagsága egytenyérnyi volt, pereme pedig olyan, mint a pohár pereme, mint a liliomvirágé. Kétezer bat víz fért bele. 27Készített rézből tíz mosdóállványt is, mindegyik állvány négy könyök hosszú, négy könyök széles és három könyök magas volt. 28Az állványokat így készítették el: oldallapok voltak rajtuk, és az oldallapok foglalatok között voltak. 29A foglalatok között levő oldallapokon oroszlánok, bikák és kerúbok voltak, ugyanígy a foglalatokon is. Az oroszlánok és bikák fölött és alatt pedig koszorúmintázat volt. 30Négy rézkereke volt mindegyik állványnak, réztengelyekkel. Az állvány négy sarkán támasztékok voltak; a mosdómedence aljára voltak öntve a támasztékok, mindegyik oldalon koszorúkkal. 31A perem a támasztékokon belül fölfelé egy könyök magasan volt, és a perem másfél könyöknyire le volt kerekítve. Domborművek voltak a peremen is; a hozzá tartozó oldallapok pedig négyszögűek voltak, nem gömbölyűek. 32A négy kerék az oldallapok alatt volt: a kerekek tengelyei pedig az állványhoz voltak erősítve. Mindegyik kerék másfél könyök magas volt. 33A kerekeket úgy készítették, mint a szekérkerekeket szokták, tengelyeiket, abroncsaikat, küllőiket és kerékagyaikat mind úgy öntötték. 34Mindegyik állvány négy sarkán négy támaszték volt, ezek a támasztékok az állványból nyúltak ki. 35Az állvány tetején félkönyöknyi kerek kiemelkedés volt körös-körül, és az állvány tetején levő tartó karok és oldallapok belőle magából voltak. 36A tartó karok felületére és a bordázatokra kerúbokat, oroszlánokat és pálmákat vésetett, és koszorúkat körös-körül, ahogyan a hely engedte. 37Így készítette el a tíz állványt, mindegyiket egyformán öntve, egyforma méretűre és egyforma mintázattal. 38Azután készített tíz réz mosdómedencét, negyven bat víz fért mindegyik medencébe, és mindegyik medence átmérője négy könyök volt. Mind a tíz állványon volt egy ilyen mosdómedence. 39Öt állványt a templom jobb oldalára, ötöt pedig a templom bal oldalára helyezett el. A tengert pedig a templom jobb oldalán, délkelet felől helyezte el. 40Készített azután Hírám üstöket, lapátokat és hintőedényeket. Ezzel bevégezte Hírám az egész munkát, amit az ÚR házához kellett készítenie Salamon király megbízásából: 41a két oszlopot és a két kerek oszlopfőt, amelyek az oszlopok tetején voltak, a két hálót az oszlopok tetején levő két kerek oszlopfő beborítására, 42meg négyszáz gránátalmát a két hálóra, két sor gránátalmát egy-egy hálóra, az oszlopokon levő két kerek oszlopfő beborítására; 43a tíz állványt és az állványokra tíz mosdómedencét; 44egy tengert, meg tizenkét bikát a tenger alá; 45továbbá fazekakat, lapátokat, hintőedényeket és mindazt a fölszerelést, amit az ÚR háza számára Salamon király megbízásából fényesre csiszolt rézből kellett elkészítenie Hírámnak. 46A Jordán környékén öntette ezeket a király földbe vájt formákban, Szukkót és Cáretán között. 47Ezt az egész fölszerelést Salamon méretlenül hagyta a réz roppant bősége miatt. 48Elkészíttette Salamon a többi fölszerelést is az ÚR házához: az aranyoltárt, az aranyasztalt, amelyen a szent kenyerek voltak; 49a lámpatartókat színaranyból a szentek szentje elé, ötöt jobbról, ötöt balról; a virágokat, a mécseseket és a koppantókat is aranyból; 50a tálakat, késeket, hintőedényeket, kanalakat és szenesserpenyőket színaranyból; a sarokpántokat a templom belsejében, a szentek szentjébe vezető ajtókhoz és a templom szentélyébe vezető ajtókhoz aranyból. 51Amikor befejezték mindazt a munkát, amit Salamon király végeztetett az ÚR háza számára, bevitte Salamon azt az ezüstöt, aranyat és egyéb tárgyakat, amelyeket apja, Dávid szentelt oda ajándékul, és elhelyezte az ÚR házának a kincsei közé.