1Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott Elizeushoz: Szolgád, az én férjem meghalt; és te is tudod, hogy szolgád félte az URat. Most eljött a hitelező, hogy elvegye két gyermekemet rabszolgájának. 2Elizeus megkérdezte tőle: Mit tehetek érted? Mondd meg nekem, mi van a házadban? Az asszony így felelt: Nincsen egyéb szolgálód házában, csak egy korsó olaj. 3Elizeus ezt mondta: Menj, kérj kölcsön edényeket ott kinn minden szomszédodtól, üres edényeket, de nem keveset. 4Azután menj be, zárd be magad és fiaid mögött az ajtót, és tölts ezekbe az edényekbe. Amelyik megtelt, tedd félre! 5Az asszony elment, és bezárta maga és fiai mögött az ajtót. Azok eléje rakták az edényeket, ő pedig töltögetett. 6Amikor megteltek az edények, ezt mondta az egyik fiának: Tégy elém még egy edényt! De az így felelt neki: Nincs több edény. Ezután nem folyt több olaj. 7Az asszony elment az Isten emberéhez, és elbeszélte ezt. Ő pedig így szólt: Eredj, add el az olajat, és fizesd ki az adósságodat. Ami pedig megmarad, abból élj a fiaiddal együtt! 8Egyszer Elizeus elment Súnémba. Volt ott egy jómódú asszony, aki marasztalni szokta őt, hogy ott egyék. Ezért ahányszor csak arra járt, betért oda, hogy nála egyék. 9Az asszony így szólt a férjéhez: Nézd csak, én tudom, hogy Isten szent embere az, aki mindig betér hozzánk. 10Építsünk neki egy kis felső szobát, tegyünk bele neki ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy ott szálljon meg, amikor hozzánk jön! 11Történt egyszer, hogy odaérkezett Elizeus, megszállt a felső szobában, és lefeküdt ott. 12Majd ezt mondta Géhazinak, a szolgájának: Hívd ide ezt a súnémi asszonyt! Az odahívta az asszonyt, aki megállt előtte. 13Még ezt is mondta szolgájának: Mondd meg neki: Látom, hogy milyen figyelmesen gondoskodol rólunk. Mit tehetek érted? Nincs-e valamilyen ügyed, amelyről beszélhetnék a királlyal, vagy a hadseregparancsnokkal? De ő így felelt: Én a saját népem körében lakom. 14Elizeus ezt mondta: Mégis mit tehetnék érted? Géhazi közbeszólt: Hiszen nincs fia, a férje meg öreg. 15Elizeus így szólt: Hívd ide az asszonyt! Amikor odahívta, az megállt az ajtóban. 16Elizeus így szólt: Egy év múlva fiút ölelsz. Az asszony így felelt: Ugyan, uram, Isten embere, ne ámítsd szolgálódat! 17De teherbe esett az asszony, és fiút szült egy év múlva, abban az időben, amelyet Elizeus megmondott neki. 18Amikor felnőtt a gyermek, egy alkalommal kiment az apjához, az aratókhoz. 19Egyszer csak azt mondta az apjának: Jaj a fejem, a fejem! Az apja meghagyta a szolgájának, hogy vigye el az anyjához. 20Az föl is vette, és elvitte az anyjához; annak a térdén feküdt délig, akkor meghalt. 21Az anya fölment, és lefektette az Isten emberének az ágyára, rázárta az ajtót, és elment. 22Odahívta a férjét, és így szólt: Küldj ide egy szolgalegényt meg egy szamarat, hadd siessek az Isten emberéhez, aztán visszatérek. 23De a férfi azt kérdezte: Miért mégy ma hozzá? Hiszen nincs sem újhold, sem szombat! Az asszony így szólt: Hagyj békén! 24És fölnyergelve a szamarat, ezt mondta a szolgalegénynek: Hajtsd az állatot állandóan, és ne akadályozz a vágtatásban, amíg nem szólok neked! 25Elment tehát, és megérkezett az Isten emberéhez a Karmel-hegyre. Amikor az Isten embere távolról meglátta őt, így szólt Géhazihoz, a szolgájához: Nézd csak, az ott a súnémi asszony! 26Fuss eléje, és kérdezd meg, hogy jól van-e ő, jól van-e a férje, és jól van-e a gyermeke? Az asszony így felelt: Jól! 27De amikor odaért az Isten emberéhez a hegyre, átkarolta a lábát. Géhazi odalépett, hogy félretaszítsa, de az Isten embere így szólt: Ne bántsd, hiszen el van keseredve, és az ÚR eltitkolta előlem, nem jelentette ki ezt nekem. 28Az asszony ezt mondta: Uram, kértem-e én fiút? Nem azt mondtam-e, hogy ne hitegess engem?! 29Akkor Elizeus így szólt Géhazihoz: Övezd fel derekadat, vedd kezedbe a botomat, és menj el! Ha valakivel találkozol, ne köszönj neki, és ha valaki neked köszön, ne válaszolj! Tedd a botomat a fiú arcára! 30De a fiú anyja így szólt: Az élő ÚRra és a te életedre mondom, hogy nem hagylak itt! Elindult tehát Elizeus, és ment az asszony után. 31Géhazi már előttük elment, és a botot a fiú arcára tette, de az nem szólt és nem eszmélt. Visszatért tehát Elizeushoz, és jelentette neki, hogy nem ébredt fel a fiú. 32Ekkor Elizeus bement a házba, ahol a fiú holtan feküdt az ágyán. 33Bement, bezárta kettőjük mögött az ajtót, és imádkozott az ÚRhoz. 34Majd fellépett az ágyra, odafeküdt a gyermek mellé, és rátette száját a szájára, szemét a szemére, tenyerét a tenyerére. Ahogy így ráhajolt, fölmelegedett a gyermek teste. 35Azután néhányszor föl-alá járt a házban, majd ismét odalépett, és föléje hajolt. Ekkor a fiú tüsszentett hétszer egymásután, és felnyitotta a szemét. 36Ő pedig odahívta Géhazit, és azt mondta: Hívd ide a súnémi asszonyt! Az odahívta, és amikor odament hozzá, így szólt: Viheted a fiadat. 37Az asszony odamenve a lábához esett, a földre borult, azután vette a fiát és elment. 38Amikor Elizeus visszatért Gilgálba, éhínség volt az országban. A prófétatanítványok ott ültek előtte, ő pedig így szólt a szolgájához: Tedd föl a nagy fazekat, és főzz valami főzeléket a prófétatanítványoknak! 39Egyikük kiment a mezőre, hogy valamilyen zöldségfélét szedjen. Talált is a mezőn egy indás növényt, és teleszedte a ruháját vadtökkel. Hazaérve belevagdalta a fazékba főzeléknek, mert nem tudták, mi az. 40Azután kimerítették a férfiaknak, hogy egyenek; de amikor enni kezdtek a főzelékből, így kiáltottak föl: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem tudták megenni. 41Akkor ő ezt mondta: Hozzatok lisztet! Beledobta azt a fazékba, és így szólt: Merítsd ki a népnek, hadd egyenek! Akkor már nem volt semmi rossz a fazékban. 42Egyszer egy ember jött Baal-Sálisából, és hozott az Isten emberének az első termésből készült kenyeret: húsz árpakenyeret meg friss gabonát a tarisznyájában. Elizeus ezt mondta: Add oda a népnek, hadd egyenek! 43A szolgája azonban így szólt: Hogyan adjam ezt száz embernek? De ő így felelt: Add oda a népnek, hadd egyenek! Mert ezt mondja az ÚR: Enni fognak és még marad is. 44Odaadta tehát nekik, azok pedig ettek, és még hagytak is belőle, ahogyan az ÚR megmondta.