1Egyszer Elizeus így szólt ahhoz az asszonyhoz, akinek a fiát életre keltette: Indulj útnak házad népével együtt, és tartózkodj jövevényként ott, ahol lehet, mert az ÚR éhínséget idéz elő, és be is következik az az országban hét esztendeig. 2Az asszony el is indult és azt tette, amit az Isten embere mondott. Elment háza népével együtt, és a fileszteusok földjén élt jövevényként hét esztendeig. 3A hetedik esztendő végén visszatért az asszony a filiszteusok földjéről, és elment a királyhoz, hogy segítséget kérjen a háza és mezeje dolgában. 4A király éppen Géhazival, az Isten emberének a szolgájával beszélgetett, és ezt mondta: Beszéld el nekem mindazokat a nagy tetteket, amelyeket Elizeus véghezvitt! 5Ő éppen azt beszélte el a királynak, hogy hogyan keltette életre a holtat, amikor megjelent az az asszony, akinek a fiát életre keltette, hogy segítséget kérjen a királytól háza és mezeje dolgában. Géhazi így szólt: URam, király! Ez az az asszony és ez a fia, akit életre keltett Elizeus. 6A király kikérdezte az asszonyt, az pedig elbeszélte neki az ügyét. Ekkor a király egy udvari ember adott mellé, és meghagyta, hogy adják vissza mindenét, sőt a mező egész jövedelmét is attól a naptól számítva, amikor elhagyta az országot, egész mostanáig. 7Elizeus ezután elment Damaszkuszba. Benhadad, Arám királya éppen beteg volt. Amikor jelentették neki, hogy az Isten embere odaérkezett, 8ezt mondta a király Hazáélnak: Végy magadhoz ajándékot, és menj az Isten embere elé. Kérdeztesd meg vele az URat, hogy felépülök-e ebből a betegségből! 9Hazáél tehát eléje ment, vitt magával ajándékul mindenféle damaszkuszi drágaságot, amennyit negyven teve elbír. Amikor odaért, megállt előtte, és így szólt: Fiad, Benhadad, Arám királya küldött hozzád, hogy megkérdezze, felépül-e ebből a betegségből? 10Elizeus ezt mondta neki: Menj, és mondd azt neki, hogy bizonyosan felépül. Bár az ÚR velem megláttatta, hogy meg fog halni. 11Akkor az Isten embere mereven maga elé nézett, azután sírva fakadt. 12Hazáél megkérdezte: Miért sírsz, uram? Ő így felelt: Mert megtudtam, hogy milyen veszedelmet hozol Izráel fiaira. Erődjeiket fölperzseled, ifjaikat fegyverrel ölöd meg, csecsemőiket sziklához vágod, és terhes asszonyaikat felhasogatod. 13Erre azt mondta Hazáél: Ugyan micsoda a te szolgád, ez a kutya, hogy ilyen nagy dolgokat vihetnék véghez? De Elizeus így felelt: Megláttatta velem az ÚR, hogy te leszel Arám királya. 14Elizeustól eltávozva bement urához, aki megkérdezte tőle: Mit mondott neked Elizeus? Ő így felelt: Azt mondta nekem, hogy bizonyosan fölépülsz. 15Másnap azonban fogott egy takarót, vízbe mártotta, és urának az arcára terítette, úgyhogy meghalt. Utána Hazáél lett a király. 16Jórámnak, Aháb fiának, Izráel királyának ötödik évében, amikor Júda királya Jósáfát volt, kezdett uralkodni Jórám, Jósáfátnak, Júda királyának a fia. 17Harminckét éves volt, amikor király lett, és nyolc évig uralkodott Jeruzsálemben. 18Izráel királyainak az útján járt, ugyanúgy élt, mint Aháb háza népe, mert Aháb leánya volt a felesége. Azt tette, amit rossznak lát az ÚR. 19De az ÚR nem akarta elpusztítani Júdát szolgájáért, Dávidért, mert megígérte neki, hogy mécsest ad neki és fiainak mindenkor. 20Az ő idejében pártoltak el az edómiak Júdától, és királyt választottak maguknak. 21Ezért Jórám Cáirba vonult összes harci kocsijával együtt. Éjjel fölkelt, átvágta magát az edómiakon, akik bekerítették őt és a harci kocsik parancsnokait. A hadinép pedig otthonába menekült. 22Így pártoltak el az edómiak Júdától mindmáig. Ugyanebben az időben pártolt el Libná is. 23Jórám egyéb dolgai és mindaz, amit véghezvitt, meg vannak írva a Júda királyainak a történetéről szóló könyvben. 24És pihenni tért Jórám őseihez, és eltemették ősei mellé Dávid városában. Utána a fia, Ahazjá lett a király. 25Jórámnak, Aháb fiának, Izráel királyának tizenkettedik évében lett királlyá Ahazjá, Jórámnak, Júda királyának a fia. 26Huszonkét éves volt Ahazjá, amikor király lett, és egy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Ataljá volt, Omrinak, Izráel királyának az unokája. 27Ő is Aháb házának az útján járt, és azt tette, amit rossznak tart az ÚR, éppúgy, mint Aháb háza, mert Ahábnak a veje lett. 28Jórámmal, Aháb fiával együtt háborút viselt Hazáél arám király ellen Rámót-Gileádért, de az arámok megsebesítették Jórámot. 29Ezért Jórám király visszatért Jezréelbe, hogy gyógyíttassa magát a sebekből, amelyeket az arámok ejtettek rajta Rámában, amikor Hazáél arám király ellen harcolt. Ahazjá, Jórám fia, Júda királya pedig elment, hogy meglátogassa Jórámot, Aháb fiát Izráelben, mert beteg volt.