1Ezeket a beszédeket mondta el Mózes egész Izráelnek a Jordánon túl a pusztában, a Szúffal szemben levő síkságon, Párán és Tófel, Lábán, Hacérót és Dí-Záháb között. 2Tizenegy napig tartott az út a Hórebtől Kádés-Barneáig, a Széír hegyén át. 3A negyvenedik évben, a tizenegyedik hónap elsején történt, hogy elbeszélte Mózes Izráel fiainak mindazt, amit megparancsolt neki az ÚR, 4miután megverte Szíhónt, az emóriak királyát, aki Hesbónban lakott, meg Ógot, Básán királyát, aki Astárótban lakott, Edrei mellett. 5Így kezdte Mózes magyarázni ezt a törvényt a Jordánon túl, Móáb földjén: 6Az ÚR, a mi Istenünk, így beszélt hozzánk a Hóreben: Elég sokáig laktatok már e mellett a hegy mellett. 7Induljatok útnak, és menjetek az emóriak hegyére, meg az azzal szomszédos területekre, a síkságra, a hegyvidékre és a Sefélá-alföldre, a Délvidékre és a tengerpartra, a kánaániak földjére és a Libánonra, a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig. 8Íme, én elétek tártam ezt a földet. Menjetek hát, és vegyétek birtokba azt a földet, amelyről megesküdött az ÚR atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nekik és utódaiknak adja. 9Abban az időben ezt mondtam nektek: Nem tudok egyedül gondot viselni rátok. 10Istenetek, az ÚR, megsokasított benneteket, és most már oly sokan vagytok, mint az égen a csillag. 11Szaporítson is meg benneteket az ÚR, atyáitok Istene ezerszeresen, és áldjon meg, ahogyan megígérte nektek! 12Hogyan tudnám egyedül magamra vállalni bajaitokat, terheiteket és peres ügyeiteket? 13Jelöljetek ki törzsenként bölcs, értelmes és tapasztalt embereket, és én elöljáróitokká teszem őket. 14Ti feleltetek, és azt mondtátok nekem: Helyes, amit mondtál, így kell tenni! 15Fogtam tehát törzseitek főembereit, a bölcs és tapasztalt embereket, és elöljáróitokká tettem őket: ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké, tizedesekké és felügyelőkké minden törzsben. 16Bíráitoknak pedig ezt parancsoltam abban az időben: Hallgassátok meg testvéreiteket, és igazságosan ítélkezzetek mindenkinek az ügyében, akár testvérével, akár jövevénnyel van dolga. 17Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot. Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Isten ügye. Ami pedig nektek túl nehéz, azt hozzátok elém, és én meghallgatom azt. 18Így parancsoltam meg nektek abban az időben mindazt, amit tennetek kell. 19Azután elindultunk a Hórebtől, és bejártuk azt az egész nagy és félelmetes pusztát, amelyet az emóriak hegysége felé vivő úton láttatok, ahogyan megparancsolta nekünk Istenünk, az ÚR. Így érkeztünk meg Kádés-Barneába. 20Ott ezt mondtam nektek: Megérkeztetek az emóriak hegyéhez, amelyet Istenünk, az ÚR, nekünk fog adni. 21Lásd, eléd tárta ezt a földet Istened, az ÚR. Vonulj ellene, és vedd birtokodba, ahogyan meghagyta az ÚR, atyáid Istene. Ne félj, és ne rettegj! 22Akkor hozzám jöttetek mindnyájan, és ezt mondtátok: Küldjünk előre embereket, hogy kikémleljék az országot, és hozzanak nekünk hírt, hogy melyik úton kell felvonulnunk, és hogy milyenek azok a városok, amelyekbe be kell vonulnunk. 23Jónak láttam ezt, és kiválasztottam tizenkét férfit, minden törzsből egyet. 24Ezek elindultak, fölmentek a hegyvidékre, eljutottak az Eskól-völgyig, és kikémlelték azt. 25Szedtek annak a földnek a gyümölcséből, és elhozták nekünk. Hírt is hoztak nekünk, és ezt mondták: Jó földet akar nekünk adni Istenünk, az ÚR. 26Ti azonban nem akartatok felvonulni ellene, hanem fellázadtatok Isteneteknek, az ÚRnak a parancsa ellen. 27Zúgolódtatok sátraitokban, és ezt mondtátok: Gyűlöl bennünket az ÚR; azért hozott ki Egyiptomból, hogy most az emóriak kezébe adjon, és elpusztítson bennünket. 28Hova is vonulnánk? Testvéreink elcsüggesztették szívünket, amikor ezt mondták: Nagyobb és szálasabb nálunk az a nép, városaik nagyok, és falaik az égig érnek, sőt még Anák-fiakat is láttunk ott. 29Akkor ezt mondtam nektek: Ne ijedjetek meg, és ne féljetek tőlük! 30Istenetek, az ÚR, aki előttetek jár, harcolni fog értetek éppúgy, ahogyan Egyiptomban tette veletek, szemetek láttára. 31A pusztában is láttad, hogy úgy vitt téged Istened, az ÚR, ahogyan fiát viszi az ember, az egész úton, amelyen jártatok, míg el nem érkeztetek erre a helyre. 32Ennek ellenére sem hittetek Istenetekben, az ÚRban, 33aki előttetek járt az úton, éjjel tűzben, nappal felhőben, és kiszemelte azt a helyet, ahol táboroznotok kellett, és megmutatta az utat, amelyen járnotok kellett. 34Amikor az ÚR meghallotta hangoskodásotokat, felháborodott, és ilyen esküt tett: 35Senki sem látja meg ezek közül az emberek közül, ebből a gonosz nemzedékből azt a jó földet, amelyről megesküdtem atyáitoknak, hogy odaadom. 36Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mivel ő hűséges maradt az ÚRhoz. 37Rám is megharagudott az ÚR miattatok, és azt mondta: Te sem mégy be oda. 38Józsué, Nún fia, aki melletted áll, ő megy majd be oda. Őt erősítsd, mert ő fogja szétosztani az örökséget Izráelnek. 39De gyermekeitek, akikről azt mondtátok, hogy prédára jutnak, és fiaitok, akik ma még nem tudják, mi a jó és mi a rossz, ők bemennek majd oda, mert nekik adom azt, ők veszik birtokba. 40Ti pedig forduljatok vissza, és induljatok a pusztába a Vörös-tenger felé! 41De ti ezt feleltétek nekem: Vétkeztünk az ÚR ellen. Felvonulunk és harcolunk egészen úgy, ahogyan megparancsolta nekünk Istenünk, az ÚR. Fölfegyverkeztetek tehát, és azt gondoltátok, hogy könnyű lesz fölmenni a hegyvidékre. 42Az ÚR azonban ezt mondta nekem: Mondd meg nekik: Ne menjetek harcolni, mert nem leszek köztetek, és vereséget szenvedtek ellenségeitektől! 43Így beszéltem hozzátok, de ti nem hallgattatok rám, hanem fellázadtatok az ÚR parancsa ellen; elbizakodtatok, és fölmentetek a hegyvidékre. 44De kivonultak ellenetek a hegyvidéken lakó emóriak, és üldözőbe vettek benneteket, ahogyan a méhek szokták tenni, és vágtak benneteket Széírtől Hormáig. 45Akkor visszatértetek, és sírtatok az ÚR színe előtt, de az ÚR nem hallgatott szavatokra, és nem figyelt rátok. 46Ezért kellett annyi ideig Kádésban laknotok, ameddig ott laktatok.