1Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, 2és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk "áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként." 3Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; 4se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás. 5Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában. 6Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. 7Ne vegyetek tehát részt ezekben. 8Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. 9A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. 10Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, 11és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. 12Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, 13de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz. 14Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világos. Ezért mondja: "Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus." 15Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, 16kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. 17Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata. 18Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel, 19mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, 20és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében. 21Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. 22Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak; 23mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is. 24De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. 25Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, 26hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, 27így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. 28Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét az önmagát szereti. 29Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, 30minthogy tagjai vagyunk testének. 31"A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté." 32Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. 33De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.