1A király Hámánnal együtt elment Eszter királynéhoz a lakomára. 2A második napon megint megkérdezte a király borivás közben Esztertől: Mit kérsz, Eszter királyné? Megkapod! Mit kívánsz? Ha az ország felét is, meglesz! 3Eszter királyné így válaszolt: Ha jóindulattal tekint rám a király, és ha jónak látja a király, azt kérem, hogy életemet, azt kívánom, hogy népemet adják nekem! 4Mert eladtak engem és népemet, hogy elpusztítsanak, legyilkoljanak és megsemmisítsenek bennünket. Ha csak rabszolgáknak és rabnőknek adtak volna el bennünket, akkor néma maradtam volna, mert ilyen nyomorúságért nem illenék zaklatnom a királyt. 5Ekkor Ahasvérós király ezt kérdezte Eszter királynétól: Ki az, és hol van az, aki arra mer gondolni, hogy ilyet tegyen? 6Eszter így válaszolt: Ez a gonosz Hámán az, a mi ádáz ellenségünk! Akkor Hámán megrettent a királytól és a királynétól. 7A király pedig haragosan abbahagyta a borivást, és kiment a palota kertjébe. Hámán azonban ott maradt, és könyörögni kezdett az életéért Eszter királynéhoz, mert látta, hogy a király már elhatározta vesztét. 8Amikor a király visszatért a palota kertjéből a borozóhelyiségbe, Hámán éppen arra a kerevetre borult, ahol Eszter volt. Ekkor így szólt a király: Még erőszakot is akar elkövetni a királynén itt nálam a palotában?! Alig hagyta el ez a szó a király ajkát, Hámán arcát betakarták. 9Harbóná pedig, a király egyik háremőre ezt mondta: Van itt egy fa is, ott áll Hámán házánál, ötven könyök magas. Hámán készíttette annak a Mordokajnak, akinek a szava a király javát szolgálta. A király így szólt: Akasszátok föl rá! 10Föl is akasztották Hámánt arra a fára, amelyet ő állított Mordokajnak. Azután lecsillapodott a király haragja.