1Ezek azok a jogszabályok, amelyeket eléjük kell tárnod: 2Ha héber rabszolgát vásárolsz, hat évig szolgáljon, de a hetedikben menjen el szabadon váltságdíj nélkül. 3Ha egyedül jött, egyedül is menjen el. Ha felesége van, menjen vele a felesége is. 4Ha az ura adott neki feleséget, és az fiúkat vagy leányokat szült neki, az asszony legyen az uráé gyermekeivel együtt, a férfi pedig menjen el egyedül. 5De ha a rabszolga határozottan azt mondja, hogy szereti az urát, feleségét és gyermekeit, és nem akar felszabadulni, 6akkor vigye őt ura az Isten elé, állítsa az ajtóhoz vagy az ajtófélfához, és fúrja át az úr a fülét egy árral, és legyen örökös rabszolgája. 7Ha valaki a leányát adja el rabszolgának, az ne úgy menjen el, ahogyan a rabszolgák szoktak elmenni. 8Ha nem tetszik az urának, és nem veszi feleségül, engedje meg, hogy kiváltsák. De ahhoz nincs joga, hogy idegen népnek adja el, mert akkor hűtlenül bánik vele. 9Ha pedig fiának adja feleségül, a leányokra vonatkozó jogszabály szerint járjon el vele. 10Ha még egy másikat is vesz neki, amannak az ételét, ruházatát és házastársi jogát ne csorbítsa meg. 11Mert ha nem így bánik vele e három dologban, akkor pénzbeli váltság nélkül mehet el. 12Ha valaki úgy megüt valakit, hogy az belehal, akkor halállal kell bűnhődnie. 13De ha nem szándékosan ölt, hanem Isten akaratából esett a kezébe, akkor kijelölök olyan helyet, ahová elmenekülhet. 14Ha pedig valaki szántszándékkal tör a felebarátjára, és orvul öli meg, az ilyet oltáromtól is vidd el, és haljon meg. 15Ha valaki megveri apját vagy anyját, halállal bűnhődjék. 16Ha valaki embert rabol el, akár eladta már, akár még nála van, halállal bűnhődjék. 17Ha valaki apját vagy anyját gyalázza, az halállal bűnhődjék. 18Ha férfiak összevesznek, és az egyik úgy megüti a másikat kővel, vagy az öklével, hogy az nem hal meg ugyan, de ágynak esik: 19ha fölkel, és botra támaszkodva kint tud járni, maradjon büntetlen, aki megütötte. Csupán a fekvés idejére adjon kártérítést, és gyógyíttassa meg. 20Ha valaki rabszolgáját vagy rabnőjét úgy üti meg bottal, hogy az meghal a keze között, annak bűnhődnie kell. 21De ha egy-két napig még életben marad, ne bűnhődjék az ura, hiszen a saját pénzéről van szó. 22Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt megadni. 23Ha viszont nagyobb szerencsétlenség történt, akkor életet kell adni életért. 24Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, 25égetést égetésért, sebet sebért, kék foltot kék foltért. 26Ha valaki úgy megüti rabszolgájának vagy rabnőjének a szemét, hogy megvakul, akkor bocsássa szabadon a szeméért. 27Ha pedig a fogát üti ki valaki a rabszolgájának vagy rabnőjének, akkor bocsássa szabadon a fogáért. 28Ha egy ökör felöklel egy férfit vagy egy asszonyt, úgyhogy belehal, akkor agyon kell verni kővel azt az ökröt, és a húsát nem szabad megenni. Az ökör gazdája azonban ártatlan. 29De ha az ökör azelőtt is öklelős volt, és erre figyelmeztették a gazdáját, mégsem vigyázott rá, és ezért ölt meg egy férfit vagy egy asszonyt, akkor agyon kell verni az ökröt kővel, és a gazdájának is meg kell halnia. 30Ha váltságdíjat vetnek ki rá, akkor annyit kell fizetnie élete váltságául, amennyit csak kivetnek rá. 31Akár fiút, akár leányt öklel föl, e szerint a jogszabály szerint kell eljárni ellene. 32Ha rabszolgát öklel föl az ökör vagy rabnőt, akkor adjanak urának harminc ezüstpénzt, de az ökröt verjék agyon kővel. 33Ha valaki nyitva hagy egy kutat, vagy ha valaki kutat ás, és nem fedi be, és emiatt ökör vagy szamár esik bele, 34akkor a kút tulajdonosa fizessen kártérítést. Térítse meg az állat árát a gazdájának, és a döglött állat legyen az övé. 35Ha valakinek az ökre felökleli egy másik ember ökrét, és az megdöglik, akkor adják el az élő ökröt, és annak az árát meg a döglött állatot is felezzék meg. 36De ha tudták, hogy az ökör azelőtt is öklelős volt, és a gazdája mégsem vigyázott rá, akkor ökröt kell adnia kártérítésül az ökörért, a döglött állat pedig legyen az övé.