1Ezt az igét mondta az ÚR Jeremiásnak, amikor Cidkijjá király elküldte hozzá Pashúrt, Malkijjá fiát és Cefanjá papot, Maaszéjá fiát, ezzel az üzenettel: 2Kérdezd meg ügyünkben az URat, mert Nebukadneccar, Babilónia királya háborút indított ellenünk! Vajon tesz-e velünk csodát az ÚR úgy, mint máskor, és elvonul-e ez tőlünk? 3Jeremiás így felelt nekik: Mondjátok meg Cidkijjának, 4hogy ezt mondta az ÚR, Izráel Istene: Én visszafordítok minden fegyvert a kezetekben, amivel a babilóniai király és a káldeusok ellen harcoltok, akik ostromolnak benneteket a várfalon kívül, és behozom őket a város közepébe. 5Mert én magam harcolok ellenetek kinyújtott kézzel és erős karral, lángoló haraggal és nagy felháborodással. 6Megverem e város lakóit, embert és állatot egyaránt: nagy dögvészben halnak meg. 7Azután pedig - így szól az ÚR - Cidkijját, Júda királyát, szolgáit és a népet, akik megmaradnak e városban a dögvész, a fegyver és az éhínség után, kezébe adom Nebukadneccar babilóniai királynak és ellenségeiknek, akik az életükre törnek. Kardélre hányja őket, nem szánja, nem kíméli, és nem irgalmaz nekik. 8Ennek a népnek pedig mondd meg: Így szól az ÚR: Én most elétek adom az élet útját és a halál útját. 9Aki itt marad a városban, az meghal fegyver, éhség és dögvész miatt. De aki kimegy, és a benneteket ostromló káldeusokhoz pártol, az életben marad, és ajándékul kapja életét. 10Mert e város ellen fordulok, kárára és nem javára - így szól az ÚR. Babilónia királyának a kezébe kerül, és fölperzseli. 11Júda királyi házának pedig mondd meg: Halljátok az ÚR igéjét, 12Dávid háza! Így szól az ÚR: Törvényesen ítéljetek reggelenként, mentsétek meg a kizsákmányoltat elnyomójától - különben kitör haragom, mint a tűz, és égni fog olthatatlanul gonosz tetteik miatt! 13Én rátok támadok, akik a völgyben és a fennsík szikláján laktok - így szól az ÚR -, akik ezt gondoljátok: ki törhetne ránk, ki hatolhat be erődeinkbe? 14Ezért megbüntetlek titeket, ahogyan megérdemlitek - így szól az ÚR: Tüzet gyújtok erdőtökben, amely mindenestül megemészti azt!