1Lelkemből megutáltam életemet. Szabadjára engedem panaszomat. Hadd beszéljek keserű lélekkel! 2Azt mondom Istennek: Ne tarts bűnösnek! Add tudtomra, miért perelsz velem? 3Jó neked az, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezed munkáját, a bűnösök tanácsának pedig kedvezel? 4Vajon testi szemeid vannak neked, és úgy látsz, ahogyan az ember lát? 5Olyanok napjaid, mint a halandóé? Olyanok éveid, mint az emberé? 6Hiszen kutatod bűnömet, és keresed vétkemet, 7pedig tudod, hogy nem vagyok bűnös, de senki sem ment meg kezedből! 8Kezed formált és alkotott engem, azután elfordulsz, és el akarsz pusztítani? 9Emlékezz csak: úgy formáltál, mint egy agyagedényt, mégis újra porrá tennél? 10Nem úgy öntöttél-e, mint a tejet, és nem úgy oltottál-e, mint a sajtot? 11Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át. 12Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet. 13Mégis ezeket rejtegetted szívedben, tudom, ez volt a szándékod: 14Ha vétkezem, te számon tartod, bűnöm alól nem mentesz föl engem. 15Ha bűnös vagyok, jaj nekem! Ha igaz vagyok, akkor sem emelhetem föl fejem. Elégeld meg gyalázatomat, lásd meg nyomorúságomat! 16Hiszen ha gőgös lennék, oroszlánként rontanál rám, és ellenem fordítanád csodálatos hatalmadat. 17Új tanúkat állítanál ellenem, szaporítanád az engem érő bosszúságot, sorozatosan támadnának ellenem. 18Miért is hoztál ki anyám méhéből? Bár kimúltam volna, és szem ne látott volna! 19Olyan lennék, mint aki nem is volt, akit az anyaméhből vittek a sírba! 20Úgyis rövid az időm! Ha megszűnnék a baj, és elmaradna tőlem, egy kissé felvidulnék, 21mielőtt odamegyek, ahonnan nem térhetek vissza: a sötétség és a halál árnyékának országába, 22a vaksötét országba, a halál árnyékának sötétségébe, ahol nincs rend, és a fény is olyan, mint a sötétség.