1Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2Bárcsak igazán mérnék meg elkeseredésemet, szenvedésemmel együtt tennék mérlegre! 3Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál, ezért voltak balgák szavaim. 4Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgüket issza lelkem, és Isten rettentései sorban elérnek engem. 5Ordít-e a vadszamár a fűben, bőg-e az ökör a takarmány mellett? 6Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak? 7Érintésétől is iszonyodom: olyan az, mint a romlott étel. 8Bárcsak teljesülne kívánságom, és beteljesítené Isten reménységemet! 9Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát! 10Akkor még lenne vigaszom, tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét. 11Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem? 12Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem. 13Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás? 14Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét. 15Atyámfiai hűtlenek, mint a patak, ahogyan a patakok vize eltűnik, 16amikor zavarosak a jégtől, ha olvadó hó rejtőzik bennük. 17De idővel visszahúzódnak, elapadnak, a hőségben fenékig kiszikkadnak. 18Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre jutnak, és elpusztulnak. 19Nézelődnek Téma karavánjai, a sébai vándorok bennük reménykednek. 20De megszégyenülnek, amiért bennük bizakodtak, csalódnak, amikor odaérnek. 21Így lettetek nekem semmit érővé: látjátok a borzalmat, és féltek. 22Mondtam-e, hogy adjatok valamit, vagy javaitokból vesztegessetek meg valakit érdekemben, 23hogy mentsetek meg az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnokok kezéből? 24Tanítsatok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem! 25Milyen fájdalmas az őszinte beszéd! De mire való örökös feddésetek? 26Szavakért akartok megfeddeni? Hiszen a szélnek szól a kétségbeesett ember! 27Ti még az árvára is sorsot vettek, barátaitokra is alkudoztok! 28Tekintsetek rám végre, szemetekbe csak nem hazudok! 29Hagyjátok abba, ne legyen álnokság! Hagyjátok abba, még mindig igazam van! 30Szólt-e nyelvem álnokságot? Nem érezné-e ínyem a romlást?