1A húsvét ünnepe előtt Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. 2És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, 3Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy: 4felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; 5azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve. 6Eközben Simon Péterhez ért. Az így szólt hozzá: "Uram, te mosod meg az én lábamat?" 7Jézus így válaszolt neki: "Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted." 8Péter így szólt hozzá: "Az én lábamat nem mosod meg soha." Jézus így válaszolt neki: "Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám." 9Simon Péter erre ezt mondta neki: "Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!" 10Jézus így szólt hozzá: "Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind." 11Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: "Nem vagytok mindnyájan tiszták." 12Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: "Értitek, hogy mit tettem veletek? 13Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. 14Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. 15Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. 16Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. 17Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek. 18Nem mindnyájatokról szólok: én tudom, kiket választottam ki, de be kell teljesednie az Írásnak: Aki az én kenyeremet eszi, az emelte fel ellenem a sarkát. 19Már most, mielőtt ez megtörténik, megmondom nektek, hogy amikor meglesz, higgyétek, hogy én vagyok. 20Bizony, bizony, mondom néktek: aki befogadja azt, akit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött." 21Miután ezeket elmondta Jézus, megrendült lelkében, és bizonyságot tett e szavakkal: "Bizony, bizony, mondom néktek, közületek egy elárul engem." 22Zavartan néztek egymásra a tanítványok: vajon kiről beszél? 23Jézus mellett telepedett le egyik tanítványa, akit Jézus szeretett. 24Intett neki Simon Péter, hogy tudakolja meg, ki az, akiről beszél? 25Az ráhajolt Jézus keblére, és megkérdezte tőle: "Uram, ki az?" 26Jézus így felelt: "Az, akinek én mártom be a falatot, és odaadom." Bemártotta tehát a falatot, és odaadta Júdás Iskáriótesnek, a Simon fiának; 27és akkor a falat után belement a Sátán. Jézus pedig így szólt hozzá: "Amit tenni szándékozol, tedd meg hamar!" 28Az ott ülők közül senki sem értette, hogy miért mondja ezt neki. 29Egyesek ugyanis azt gondolták, hogy mivel az erszény Júdásnál volt, azt mondja neki Jézus: "Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepre", vagy azt, hogy a szegényeknek adjon valamit. 30Miután tehát elfogadta a falatot, azonnal kiment. Már éjszaka volt. 31Amikor kiment, így szólt Jézus: "Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten dicsőült meg őbenne; 32ha pedig az Isten dicsőült meg benne, az Isten is megdicsőíti majd őt önmagában, sőt azonnal megdicsőíti őt. 33Gyermekeim, még egy kis ideig veletek vagyok: kerestek majd engem, és ahogyan megmondtam a zsidóknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is ezt mondom. 34Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! 35Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." 36Simon Péter megkérdezte tőle: "Hova mégy?" Jézus így felelt: "Ahova én megyek, oda most nem követhetsz, de később majd követsz." 37Péter így szólt hozzá: "Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet adom érted!" 38Jézus így válaszolt: "Az életedet adod énértem? Bizony, bizony, mondom néked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem."