1Történt Józsué halála után, hogy Izráel fiai megkérdezték az URat: Melyikünk vonuljon fel elsőnek a kánaániak ellen, hogy harcoljon ellenük? 2Az ÚR ezt mondta: Júda vonuljon fel, mert kezébe adtam az országot. 3Akkor Júda ezt mondta testvérének, Simeonnak: Vonulj fel velem együtt a nekem kisorsolt területre, hogy harcoljunk a kánaániak ellen, és én is veled megyek majd a neked kisorsolt területre. És Simeon elment vele. 4Júda felvonult, az ÚR pedig kezükbe adta a kánaániakat és a perizzieket, és megverték őket Bezeknél - tízezer embert. 5Ott találták Bezekben Adóníbezeket is, harcoltak ellene, és megverték a kánaániakat meg a perizzieket. 6Adóníbezek futásnak eredt, de ők üldözőbe vették, elfogták és levágták a keze hüvelykujjait meg a lába nagyujjait. 7Akkor ezt mondta Adóníbezek: Hetven király szedegetett morzsákat asztalom alatt, akiknek a kezéről én vágattam le a hüvelykujjakat és lábáról a nagyujjakat; ahogyan én cselekedtem, úgy fizetett meg nekem az Isten. Azután elvitték Jeruzsálembe, és ott halt meg. 8Azután Jeruzsálem ellen harcoltak Júda fiai; elfoglalták, lakosait kardélre hányták, a várost pedig lángba borították. 9Azután lementek Júda fiai, hogy harcoljanak a hegyvidéken, a Délvidéken és a Sefélá-alföldön lakó kánaániak ellen. 10Majd a Hebrónban lakó kánaániak ellen ment Júda. Hebrón neve azelőtt Kirjat-Arba volt. És megverték Sésajt, Ahímant és Talmajt. 11Onnan Debir lakói ellen ment. Debir neve azelőtt Kirjat-Széfer volt. 12Akkor ezt mondta Káléb: Aki megveri és elfoglalja Kirjat-Széfert, annak adom a lányomat, Akszát feleségül. 13Otniél, Káléb öccsének, Kenaznak a fia foglalta el azt, és így neki adta a lányát, Akszát feleségül. 14Amikor az asszony hozzáment, a férje rábeszélte, hogy kérjen mezőt az apjától. Amikor leszállt a szamárról, Káléb megkérdezte tőle: Mi járatban vagy? 15Az asszony ezt felelte neki: Ajándékozz meg engem! Ha a Délvidéken adtál férjhez, akkor adj nekem forrásokat is! És neki adta Káléb a Felső-forrásokat meg az Alsó-forrásokat. 16Kéninek, Mózes sógorának a fiai is elmentek a pálmák városából Júda fiaival a Júda pusztájába, amely a Délvidéken van, Arádnál, és ott telepedtek le a néppel együtt. 17Júda azután elment a testvérével, Simeonnal együtt, és megverték a Cefatban lakó kánaániakat. Kiirtották mindenestül; ezért nevezték el a várost Hormának. 18Majd elfoglalta Júda Gázát határával együtt, Askelónt határával együtt és Ekrónt határával együtt. 19Az ÚR Júdával volt, ezért tudta birtokba venni a hegyvidéket. De a völgy lakóit nem lehetett kiűzni, mert vas harci kocsijaik voltak. 20Hebrónt Kálébnak adták, ahogyan megmondta Mózes, és kiűzte onnan Anák három fiát. 21De a jebúsziakat, Jeruzsálem lakosait, nem űzték el Benjámin fiai, ezért laknak a jebúsziak Benjámin fiaival együtt Jeruzsálemben még ma is. 22Felvonult József háza is Bétel ellen. Az ÚR velük volt. 23József háza kémeket küldött Bételbe. A város neve azelőtt Lúz volt. 24Az előőrsök megláttak egy férfit, aki a városból jött ki, és ezt mondták neki: Mutasd meg nekünk, hogy hol lehet bejutni a városba, és mi irgalmasak leszünk hozzád. 25Amikor megmutatta nekik, hogy hol lehet bejutni a városba, a város lakóit kardélre hányták, de azt a férfit és egész nemzetségét elbocsátották. 26Az a férfi pedig elment a hettiták földjére, várost épített, és elnevezte Lúznak. Ez annak a neve még ma is. 27De Manassé nem tudta birtokba venni Bét-Seánt és falvait, Taanakot és falvait, Dór lakosait és falvait, Jibleám lakosait és falvait, Megiddó lakosait és falvait. A kánaániaknak sikerült ott maradniuk ezen a földön. 28De amikor Izráel megerősödött, robotmunkára fogta a kánaániakat, de kiűzni nem tudta őket. 29Efraim sem űzte ki a Gézerben lakó kánaániakat, ezért a kánaániak ott laktak közöttük Gézerben. 30Zebulón sem űzte ki Kitrón lakosait, sem Nahalól lakosait, ezért a kánaániak ott laktak közöttük, de robotmunkások lettek. 31Ásér sem űzte ki Akkó lakosait, sem Szidón lakosait, sem pedig Ahláb, Akzíb, Helbá, Afík és Rehób lakosait. 32Ezért az Ásérhoz tartozók ott laktak a kánaániak között, az ország lakosai között, mert nem űzték ki őket. 33Naftáli sem űzte ki Bét-Semes lakosait, sem Bét-Anát lakosait, ezért ott lakott a kánaániak között, az ország lakosai között. De Bét-Semes és Bét-Anát lakosai robotmunkások lettek. 34Az emóriak pedig a hegyvidékre szorították Dán fiait, és nem engedték őket lejönni a völgybe. 35Így sikerült az emóriaknak Har-Hereszben, Ajjálónban és Saalbímban maradniuk. De amikor József házának a keze rájuk nehezedett, robotmunkások lettek. 36Az emóriak határa az Akrabbím hágótól és Szelától fölfelé húzódott.