1Ezek azok a népek, amelyeket helyükön hagyott az ÚR, hogy próbára tegye velük Izráelt, mindazokat, akik már nem tudtak a kánaáni harcokról. 2Azért is, hogy Izráel fiainak az újabb nemzedékei megismerjék; és hogy megtanítsa a hadviselésre azokat is, akik azelőtt nem ismerték azt. 3Ezek voltak: a filiszteusok öt fejedelme, az összes kánaáni, a szidóniak és a hivviek, akik a Libánon hegyvidékén laktak, a Baal-Hermón hegyétől a Hamátba vivő útig. 4Ott voltak, hogy próbára tegye velük Izráelt, és megtudja, hogy hallgatnak-e az ÚR parancsolataira, amelyeket őseiknek parancsolt Mózes által. 5Izráel fiai tehát ott laktak a kánaániak, a hettiták, emóriak, perizziek, hivviek és jebúsziak között. 6Lányaikat feleségül vették, a maguk lányait pedig azoknak a fiaihoz adták, és azok isteneit tisztelték. 7Izráel fiai azt tették, amit rossznak lát az ÚR. Elfeledkeztek Istenükről, az ÚRról, és a Baalokat meg az Asérákat tisztelték. 8Ezért föllángolt az ÚR haragja Izráel ellen, és odaadta őket Kúsan-Risátaimnak, Arám-Naharaim királyának. Izráel fiai nyolc évig szolgálták Kúsan-Risátaimot. 9Ekkor az ÚRhoz kiáltottak segítségért Izráel fiai, és az ÚR szabadítót támasztott Izráel fiainak, hogy megszabadítsa őket: Otniélt, Káléb öccsének, Kenaznak a fiát. 10Az ÚR Lelke szállt rá, és így lett Izráel bírája. Hadba vonult, az ÚR pedig kezébe adta Kúsan-Risátaimot, Arám királyát, és kemény kézzel bánt el Kúsan-Risátaimmal. 11Azután béke volt az országban negyven esztendeig. Akkor meghalt Otniél, Kenaz fia. 12De Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az ÚR, ezért az ÚR hatalmassá tette Eglónt, Móáb királyát Izráel fölött, mivel olyat tettek, amit rossznak lát az ÚR. 13Ez összefogott Ammón fiaival és Amálékkal, elment, megverte Izráelt, és birtokba vette a pálmák városát. 14Izráel fiai tizennyolc esztendeig szolgálták Eglónt, Móáb királyát. 15Ekkor Izráel fiai az ÚRhoz kiáltottak segítségért, és az ÚR szabadítót támasztott nekik: a benjámini Éhúdot, Gérá fiát, aki balkezes volt. Izráel fiai vele küldték el az adót Eglónnak, Móáb királyának. 16Éhúd csináltatott magának egy kétélű kardot, egykönyöknyi hosszút, és azt a ruhája alatt a jobb csípőjére kötötte. 17Így vitte be az adót Eglónnak, Móáb királyának. Eglón igen kövér ember volt. 18Miután Éhúd végzett az adó átadásával, elküldte az adót vivő népséget. 19Ő maga azonban visszatért a Gilgálnál levő bálványszobroktól, és ezt mondta: Titkos beszédem van veled, ó király! Az így felelt: csitt! - és kimentek előle mindazok, akik mellette álltak. 20Éhúd bement hozzá, ő pedig az emeleten levő hűvös különszobájában ült. Éhúd ezt mondta: Isten beszél hozzád rajtam keresztül! Ekkor az fölkelt a trónról. 21Éhúd pedig benyúlt bal kezével a ruhája alá, kirántotta kardját a jobb csípőjéről, és beledöfte annak a hasába. 22Még a markolata is belement a pengéje után, és a háj körülfogta a pengét, mert nem húzta ki a kardot a hasából; majd kiment a hátsó kijáraton. 23Azután kiment Éhúd az oszlopcsarnokba, becsukta maga mögött az emeleti szoba ajtószárnyait, és bezárta. 24Alighogy kiment, jöttek a szolgák, de amikor látták, hogy az emeleti szoba ajtószárnyai zárva vannak, azt gondolták: bizonyára szükségét végzi a hűvös szobában. 25De amikor hiába várakoztak, és senki sem nyitotta ki az emeleti szoba ajtószárnyait, fogták a kulcsot, és kinyitották. És íme, uruk ott feküdt a földön holtan. 26Éhúd azonban elmenekült, amíg ők késlekedtek, és a bálványszobrok mellett elhaladva Szeirába ment. 27Amikor megérkezett, megfújta a kürtöt az Efraim hegyén. Izráel fiai pedig az ő vezetésével lementek a hegyről. 28Ezt mondta nekik: Kövessetek gyorsan, mert az ÚR kezetekbe adta ellenségeteket, Móábot! Lementek utána, elfoglalták a Jordán Móáb felé eső gázlóit, és nem engedtek senkit átkelni. 29Levágtak akkor mintegy tízezer móábi embert, csupa jól megtermett, erős férfiakat; nem menekült meg senki. 30Így kellett Móábnak megalázkodnia azon a napon Izráel keze alatt. És béke volt az országban nyolcvan esztendeig. 31Utána Samgar, Anát fia következett, aki hatszáz filiszteus férfit vert szét egy ökörösztökével. Ő is megszabadította Izráelt.