1A karmesternek: Az ÚR szolgájáé, Dávidé. A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, 2sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. 3Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni. 4Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat. 5URam, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig. 6Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nagy mélység, embert és állatot megtartasz, URam. 7Mily drága a te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek. 8Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot. 9Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot. 10Maradj hűséges a téged szeretőkhöz, igazságos a tiszta szívűekhez. 11Ne taposson rám a gőgösök lába, ne tegyen bujdosóvá a bűnösök keze! 12Majd elbuknak a gonosztevők, elterülnek, nem tudnak fölkelni.