1Azután föltekintettem, és egy férfit láttam, mérőkötéllel a kezében. 2Megkérdeztem: Hová mégy? Ő így válaszolt nekem: Megmérem Jeruzsálemet, hogy lássam, milyen széles, és milyen hosszú. 3Ekkor előlépett a velem beszélő angyal, majd egy másik angyal lépett oda eléje, 4akinek ezt mondta: Fuss oda ehhez az ifjúhoz, és mondd neki, hogy falak nélküli város lesz Jeruzsálem, olyan sok ember és állat lesz benne! 5Én magam oltalmazom mindenfelől - így szól az ÚR -, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen. 6Jaj! Jaj! Fussatok ki az északi országból - így szól az ÚR -, hiszen szétszórtalak benneteket a négy égtáj felé! - így szól az ÚR. 7Jaj! Menekülj, Sion, aki Babilóniában laksz! 8Mert a Seregek URa, aki a maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről, amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja! 9Majd én fölemelem a kezemet ellenük, és saját szolgáik zsákmányává lesznek! Akkor megtudjátok, hogy a Seregek URa küldött engem. 10Ujjong, örülj, Sion leánya, mert jövök már, és itt fogok lakni - így szól az ÚR. 11A többi nép is csatlakozik majd az ÚRhoz azon a napon, és az ő népévé lesznek, ő pedig köztetek fog lakni. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek URa küldött engem hozzátok. 12Az ÚR birtokba veszi Judát, mint tulajdonát a szent földön, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja. 13Csendben legyen mindenki az ÚR előtt, mert elindult szent lakhelyéről!